HTML

Welcome!

"Mi úgy élünk mindig marad lé a bulira!" : ) Ildi, Kriszti, Szandi

Friss topikok

Linkblog

free counters

2009.06.22. 22:16 IlKriSza

FKSZ First Miskolc Tour

Anti Fitness 8-) Szandival rendszeres elsősorban tombolók és Umbrellázok vagyunk. Megbeszéltük előre, hogy mivel Miskolc közel van Egerhez elmegyünk és megnézzük a srácokat. Fannikám mint nagy partyface benne van minden buliban és a politika vizsga miatt ő is maradt Egerben a hétvégén. Odaadtam neki az albumot, hogy hallgassa meg és ha tetszik neki tartson velünk.
Május 23. Fanni jött hozzánk hozta a pizsijét aztán már indultunk is a buszhoz. A buszpályán voltak érdekes fejek a Bazilika előtt meg annyi ember,pap és kisgyerek, hogy azt el sem hittük. Felszálltunk a buszra olyan településeken mentünk amiről még életünkbe nem hallottunk persze Fanni szokásához híven elaludt :D amikor éppen magánál volt akkor Gáborral beszélt aki a miskolci GPSünk volt, bár az avastető sportpályához még neki is segítség kellett. Szóval egy McDonalds-nál kellett leszállnunk ahová rögtön be is csaptuk magunkat Szandi Big Mac Fannival pedig fagyiztunk amit, ő sült krumplival ízesített XD. Kisebb nagyobb tájékozatlanság után felszálltunk egy buszra ami nagy nehezen felkontrázott Avastetőre. Nah hát ott annyi ombre volt a pólyástól a tolókocsisig, először azt hittem nem is jó helyre jöttünk,oda a Bódi család kellett volna nem az Anti Fitness. Később Tomi feljött a színpadra hangolni, elég sokszor találkozott a tekintetünk. Megkezdődött a koncert eljátszották az album összes számát, néhány FOB Sugababaes és persze Rihanna Umbrellája sem maradt el kicsit átdolgozva. Szandi „sajnos” otthon hagyta az esernyőjét így csak az én esernyőm volt a magasban, amit Tomi és Peti aranyosan meg is köszönt. Ja és a sok kis csitrinél sem volt esernyő, de azt nehezményezték,hogy nem láttak tőlünk mire Szandi javasolta,hogy hozzanak létrát az segít a problémán mivel minket ez hidegen hagy és hidegen is fog .:D Jól érzetük magunkat, volt „Klapka tánc” is de hamar eljött az utolsó szám aminek a végén Feka is kijött a színpad elejére és bedobta a dobverőjét amiért csak ki kellett nyújtanom a kezem és már meg is volt. Nagyon jó pasi illata volt ott szagolgattuk mind a 3an.Aztán Tűzijáték.

Ekkor még egy óránk volt a Vonat indulásáig de nem igazán tudtuk, hogy, hogy jutunk ki a Vasútra mivel mind 3an először voltunk Miskolcon így beszálltunk egy taxiba amiben megbeszéltük, hogy ha visszaérünk Egerbe elmegyünk bulizni még 1et. Tibitől ismét telefonos segítséget kértünk mint általában minden AFC koncertnél de ő segít még hajnal fél3kor is ha kell.(K)Vártuk a vonatot Fanni felhívta Petit, aki letagatta magát pedig ő volt a vonal másik végén de nem baj eddig is tudtunk, hogy Peti a legflegmább. Füzesabonyban kellett átszállnunk, ahol majdnem fent maradtunk mert ismét ismeretlen vidék volt. Egyszer megállt a vonat a semmi közepén kiszóltam az ablakon két pusztában sétáló fiúknak, hogy hol vagyunk fiúk?, ők mondták, hogy Szihalom mondom hol?? Szihalom :o éltemben nem hallottam még na mind1. Abonyban átszálltunk az egri vonatra ahol kb. egy 20fős seggrészeg baráti társaság volt. Hát ők nagyon viccesen be voltak rúgva. De kedvesen leültek hozzánk, beszélgettünk Fanni ismerte egyiküket Rolchiet .Volt velük egy 16éves kisfiú Patrik aki annyira készen volt, hogy végighányta az Abony-Eger utat :D szegény. Ja és jegyük az nem volt bár 1ük összeszedve minden erejét odament a Kalauzhoz ilyen szöveggel.” Csókolom Kalauz néni azt szeretném kérdezni, hogy tetszik-e majd hátra jönni mert jegyet szeretnék venni.”-majd megköszönte a tájékoztatást és udvariasan elköszönt. Hát ezt hallani iszonyat vicces volt a többiek egész úton énekelték ,hogy: Felmegy a legény a fára a tejfölfa tetejére, oszt lerázza a tejfölt te meg babám nyald föl….. Visszaértünk az albérletbe gyors smink igazítás után le Kaziba, táncoltunk egy órát aztán hazamentünk. Mozgalmas este volt sokat nevettünk (L)FKSZ(L) és kedves olvasó Patrik neve még később visszatér. És Fanni fényképezés mániájának köszönhetően minden percben villant a vaku, senki nem bújhat el.


Puszi Kriszti

2 komment

Címkék: eger mcdonalds peti club miskolc anti fitness umbrella tomi feka patrik dobverő avastető


A bejegyzés trackback címe:

https://ilkrisza.blog.hu/api/trackback/id/tr51202060

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fancsus 2009.06.23. 13:33:48

jóóó kis este volt,hehe...még lesz ilyen sok pussz csajok

Fancsus 2009.06.23. 13:40:52

ja és nem is alszok mindig,de ha egyszer untam magam :D
süti beállítások módosítása